7. versenynap – Technika, élmény, sportszerűség!
Ezúttal az egyik legtechnikásabb, 2-es nyomvonalon mérték össze tudásukat versenyzőink, méghozzá változatos, de kedvező nyári időjárási körülmények között. A nap folyamán felhős és napos időszakok váltották egymást, egy kis eső is megfűszerezte a versenyeket – igazi gokartos élmény volt!

A nyári szabadságok miatt a létszám néhány kategóriában csökkent, de a kezdő kategória ezúttal is kiemelkedően erős volt. Sok új név tűnt fel, és örömünkre szolgál, hogy rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk: többen jelezték, hogy nem ez volt az utolsó találkozásuk velünk. Várunk vissza mindenkit!
Óvások – eredmények még nem véglegesek
A verseny végeredményei még nem véglegesek, mivel több óvás is érkezett. Minden esetet a szabályzatnak megfelelően, pártatlanul fogunk elbírálni. Örömmel jelenthetjük, hogy lényegesen kevesebb óvás érkezett, mint az előző versenynapon – köszönjük nektek a sportszerű, korrekt versenyzést, csak így tovább! Egyetlen komolyabb eset történt, amely nem fér bele a bajnokság szellemiségébe – az érintett versenyző megfelelő szankcióban fog részesülni.
| Óvó | Óvott | Futam | kategória |
| lZgp | Kispál Szabolcs | Főfutam | 2 |
| Kispál Szabolcs | Németh Viktor | Főfutam | 2 |
| LZgp | Alpár Dávid | Főfutam | 2 |
| Alpár Dávid | Sokoray Gergő | Főfutam | 2 |
| Alpár Dávid | Lieszkovszki Krisztián | Sprint | 3 |
| Cladny Matus | Hancin Stefan | Főfutam | 1 |
A táblázatban az elfogadott óvásokat láthatjátok, az ezen felüli óvásokat elutasítottuk, mert nem történt szabálytalanság. Óvásokról a döntéseket, az eredményekkel együtt fogjuk közzé tenni…
Gratuláció az indulóknak és dobogósoknak
Hálásak vagyunk minden versenyzőnek, aki velünk tartott, és külön gratulálunk a dobogósoknak a kiemelkedő teljesítményekért!
Ezúton is szeretnénk megköszönni a Palóc Ring csapatának a nap folyamán végzett folyamatos és alapos munkát!
A hangulatot ismét kamerák örökítették meg! Köszönjük::
- Verebélyi Péternek és Halmi Istvánnak a szuper fotókat és videókat,
- Dancsok Zoltánnak a teljes napos forgatást, melynek eredményeként készül a 3. zenés LZGP összefoglaló videó!

Készen állsz a következő kihívásra?
Augusztus2-án folytatódik a 2025-ös LZGP bajnokság, és egyre élesebb a versenyek, a mezőny erős, a hangulat fantasztikus — csak Te hiányzol a rajtrácsról!
Figyeljétek a youtube csatornánkat, ahova folyamatosan kerülnek fel a futamokról készült videók: https://www.youtube.com/@lzgpkartbajnoksag9438
Mutasd meg, mit tudsz!
Legyél Te, aki először fordul be a kanyarba!
Legyél Te, aki újra dobogóra áll!
Vagy legyél Te, aki most először vág bele a gokartozás világába — kezdő kategóriánkban Téged is várunk! Gyors körök, tiszta csaták, igazi versenyélmény – változatos nyomvonalak, és a Palóc Ring sem okoz csalódást! A helyed a rajtrácson van — jelentkezz most, ne maradj le! https://lzgp.hu/jelentkezes/









