LZGP Gokart Bajnokság – 12. versenynap összefoglaló (2025.11.08.)

Véget ért a 2025-ös LZgp szezon!

Kedves versenyzőtársak, szülők, gokartosok és minden kedves támogató!
El sem hisszük, de elérkezett az év utolsó versenynapja — november 8-án lezajlott a 2025-ös bajnokság záró futama! Ezzel hivatalosan is véget ért az idei LZgp gokart bajnokság szezonja a Palóc Ringen.

Az utolsó versenyek esős körülmények között zajlottak, egész nap szemerkélő eső kísérte a futamokat. Egyedül a kezdő kategória versenyzett igazán vizes pályán, ők igazi kihívások közepette küzdöttek egymással — le a kalappal előttük!

Nem a megszokott módon kezdtük a napot: a korai sötétedés miatt a kezdő kategória futamait már reggel 8 órakor indítottuk, így velük nyitottuk a napot, majd folytattuk a versenyzői kategóriákkal.
A nedves aszfalt próbára tette a pilótákat — egy apró hiba is megpördülést vagy kicsúszást eredményezhetett, de a versenyzők nagyon fegyelmezetten és sportszerűen reagáltak a nehéz körülményekre, így szinte kontaktmentesen teljesítették a napot.

A szombati napon megtartott 11 versenyen egyetlen egyszer sem kellett megszakítani a versenyeket a nehéz körülmények miatt, és pályaelhagyás miatt is csak egyszer kellett külső segítséget igénybe venni, hogy a versenyző folytatni tudja versenyét.

Gratuláció az indulóknak és dobogósoknak

Köszönjük nektek, hogy ebben a hűvös, esős időben is kitartottatok, és ismét velünk tartottatok!
Hatalmas köszönet jár:

  • Dancsok Zoltánnak az egész napos forgatásért — hamarosan érkezik egy zenés klip, amely az esős, hangulatos zárónapot örökíti meg!
  • a Palóc Ring munkatársainak az egész éves és ezen a napon is kimagasló munkáért,-
  • Verebélyi Péternek és Halmi Istvánnak a sok-sok fotóért és videóért,

Óvások, amelyeket jelenleg vizsgálunk – szerdáig várjuk, ezek eredményét egy későbbi bejegyzésben közöljük!
Hamarosan jelentkezünk a 2025-ös év hivatalos végeredményeivel!

Köszönjük, hogy részesei voltatok ennek a fantasztikus évnek — ez a közösség, ez a hangulat és ez a szenvedély teszi naggyá az LZGP-t!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hírek és események

Egyelőre a végére értél
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.