LZGP Gokart Bajnokság – 9. futam összefoglaló (2025.08.30.)

9. Versenynap – A nyár utolsó futama

A nyár utolsó versenynapját teljesítettük, és bizony nem kevés izgalmat tartogatott számunkra a 4-es nyomvonal! Az egész hétre esőt jósoltak a különböző előrejelzések, így mi is erre készültünk, de az időjárás végül csak félig volt kegyes hozzánk: a versenyzői kategóriák futamai száraz pályán zajlottak le, míg a kezdő kategória futamait már esőben kellett teljesíteni.

Szoros futamok és célfotós befutók

A 4-es nyomvonal újfent hozta a tőle megszokott feszes, tempós és rendkívül szoros versenyeket. Több futamban is célfotóra volt szükség, hiszen szabad szemmel szinte lehetetlen volt megállapítani a sorrendet – ez is bizonyítja, milyen kiélezett a bajnokság!

Ami külön kiemelendő ezen a napon, az a sportszerűség és a fair küzdelem. Körökön keresztül 3-4 versenyző, sőt néha még ennél is több haladt egymás mellett, centiméterekre egymástól kanyarról-kanyarra, de végig tisztán és szabályosan. Ezek a csaták kívülről is hihetetlenül élvezetesek voltak, és mindenképpen dicséret illeti a mezőnyt!

Kezdő kategória – vízen is hősiesen

Az elmaradt futammal kezdtük a kezdő kategória versenynapját, ez még szárazon, a továbbiakban már nem volt ekkora szerencséjük az időjárással: futamaikat vizes pályán teljesítették. Bár szó szerint bőrig áztak a versenyzők, ennek ellenére egyetlen pályaelhagyás sem történt – ami hatalmas teljesítmény az ilyen körülmények között! Ezért minden kezdő versenyzőnek jár a dicséret és az elismerés!

Apróbb hibák és javítások

A nap elején, az időjárás folyamatos követése közben igyekeztünk a futamokat úgy alakítani, hogy a kezdők is száraz pályán versenyezhessenek. Ebbe a sűrű szervezésbe becsúszott néhány hiba, amiért szeretnénk elnézést kérni az érintettektől. Ezeket azonban sikerült gyorsan orvosolni, így a versenyzői kategória végére már minden rendben volt.

Köszönet és jövőbeli tervek

Köszönjük minden résztvevőnek a sportszerű versenyzést, a kitartást, és azt, hogy ismét egy felejthetetlen napot tölthettünk együtt! A képek és videók hamarosan érkeznek, érdemes lesz figyelni!Gratulálunk minden versenyzőnek a teljesítményhez, külön a dobogós helyezetteknek – hogy az ország leghosszabb gokartpályáján is bizonyították rátermettségüket.

Külön köszönet:

  • a Palóc-Ring csapatának az egész napos, precíz munkáért,
  • Verebélyi Péternek és Halmi Istvánnak a szuper fotókért és videókért, amelyek újra visszahozzák az LZgp versenyhangulatát!

Készen állsz a következő kihívásra?

Következő versenynap: szeptember 21. folytatódik a 2025-ös LZGP bajnokság, a mezőny erős, a hangulat fantasztikus — csak Te hiányzol a rajtrácsról!

Fontos hír: sikerült megegyeznünk a vadonatúj Szada Ring tulajdonosával, így terveink szerint szeptember 27-én egy egynapos kupát rendezünk több futammal. A részletekkel hamarosan jelentkezünk…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hírek és események

Egyelőre a végére értél
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.