🏁 Elérkeztünk a bajnokság feléhez! – 6. versenynap összefoglaló 🏁
Hihetetlen, de máris túl vagyunk a 2026-os szezon felén! A 6. versenynapon ismét összegyűlt a mezőny Magyarország leghosszabb gokartpályáján, hogy a teljes nyomvonalon mérje össze tudását a megszokott négy kategóriában.
Az időjárás ezúttal nem bánt kesztyűs kézzel velünk. Már reggel érezni lehetett, hogy kemény nap vár a versenyzőkre, délutánra pedig igazi nyári hőség telepedett a pályára. A gokartok, a versenyzők és a szervezők egyaránt kaptak a melegből rendesen. Aki ezen a napon végigcsinálta a programot, az nemcsak pontokat szerzett, hanem egy kisebb állóképességi versenyt is teljesített. ☀️🔥
A hőség azonban egyáltalán nem vette el senki kedvét a versenyzéstől. Sőt! Olyan futamokat láthattunk, amelyek garantáltan helyet kapnak majd az év végi zenés összefoglaló videókban. Volt minden, amiért szeretjük ezt a sportot: látványos előzések, centikre zajló csaták, taktikai húzások és célfotós befutók.

Kezdő kategória – centik döntöttek
A kezdő kategória első futamában rögtön megkaptuk a nap egyik legjobb párharcát. Halmi István és Albert Roland gyakorlatilag a teljes versenyt együtt töltötték. Körökön keresztül egymás lökhárítóján autóztak, Roland folyamatosan kereste a lehetőséget, de Pisti egyetlen hibát sem vétett.
A különbség sokszor alig néhány centiméter volt közöttük, de előzni nem sikerült, így végül Halmi István szerezte meg a győzelmet egy rendkívül magas színvonalú csata végén.
A második futamban sokáig egyben maradt a mezőny. A versenyzők folyamatosan figyelték egymást, keresték a réseket és próbáltak pozíciót nyerni. A taktikai játékból végül Skerlec Samu jött ki a legjobban. Kiváló ütemben szakadt el a többiektől, és előnyét végig megtartva megszerezte a győzelmet.
1-es kategória – Fej-fej mellett a célig
Az 1-es kategória sprintversenye igazi csemege volt a nézők számára.
Fehér Áron és Kurucz Dani olyan csatát mutatott be, amilyet ritkán látni bármilyen szinten. Hosszú körökön keresztül egymás mellett, egymást támadva és védekezve autóztak. Hol egyikük, hol másikuk tűnt esélyesebbnek, de egyikük sem tudott elszakadni.
És amikor már azt hittük, hogy kettőjük között dől el minden, Chladny Matus és Lupták Patrik is be-bekapcsolódott ebbe a küzdelembe, jelezve, hogy bizony ők sem szeretnének kimaradni a jóból.
A futamon folyamatos helyezkedés és elképesztő tempó – pontosan ezért szeretjük ezt a bajnokságot. Minimális különbséggel, Kurucz Dani haladt át elsőként a cél vonalon!
2-es kategória – öten a dobogóért
A kettes kategória sprintjén Szabó Tamás remek rajtot vett, és az első helyről indulva fokozatosan növelte előnyét. Miközben mögötte egyre komolyabb csata alakult ki, ő higgadtan és következetesen építette fel futamát, végül magabiztos győzelmet aratva.
A mögötte zajló küzdelem azonban valóságos tűzijáték volt.
Sokoray Gergő, Fehér Áron és később Alpár Ádám folyamatosan cserélgették a pozíciókat. Hol egyikük, hol másikuk került előrébb, miközben minden kanyarban újabb támadások érkeztek.
A folyamatos csatázás miatt azonban fokozatosan felzárkózott Alpár Gábor és Alpár Dávid is, így a verseny végére már öten küzdöttek ugyanazokért a helyekért.
A befutó elképesztően szoros lett. Az utolsó körökben gyakorlatilag bárki megszerezhette volna a második helyet, végül azonban Sokoray Gergő jött ki győztesen ebből a fantasztikus csatából.

3-as kategória – a nap talán egyik legnagyobb versenye
A hármas kategória ott folytatta, ahol a kettes abbahagyta.
A rajt után Sokoray Gergő állt az élre, mögötte pedig az Alpár család versenyzői sorakoztak fel. Az első néhány kör egyszerűen tankönyvbe illő volt.A mezőny teljesen együtt maradt. Centik választották el egymástól a versenyzőket, mindenki figyelte a másik mozdulatát, és folyamatosan kereste a lehetőséget.Ilyenkor egyetlen apró hiba vagy egy picit szélesebb ív már elegendő ahhoz, hogy valaki támadási pozícióba kerüljön.
A verseny feléhez érve Alpár Dávidnak sikerült átvennie a vezetést Gergőtől, de ezzel nem dőlt el semmi. Innentől négyen harcoltunk a győzelemért. A 4-es boly, Alpár Dávid, Sokoray Gergő, Alpár Ádám és jó magam, próbáltuk eldönteni az első hely sorsát. A futam utolsó két-három körén Dávidot támadtam az első helyért, de nagyon jól védekezett, így nem sikerült megelőzni, és behúzta az első helyet.
A futam utolsó szakaszában, a harmadik helyért közben Gergő és Ádám vívott kemény csatát, amelybe a végére Alpár Gábor és Doór Martin is bekapcsolódott.
A befutó ismét célfotót igényelt, végül:
🥉 Sokoray Gergő
4️⃣ Alpár Ádám
5️⃣ Alpár Gábor
sorrend alakult ki.
A többi futam is legalább ennyire izgalmasra sikerült, tele látványos csatákkal és fordulatokkal! 🔥🏁
Ha nem szeretnél lemaradni egyetlen előzésről vagy célfotós befutóról sem, akkor érdemes felnézni a YouTube csatornánkra, ahol minden futam visszanézhető – garantáltan megéri! 🎥😎
A bajnokság állása egyre izgalmasabb
A szezon feléhez érve kezd kirajzolódni a bajnoki csata képe, de még korántsem dőlt el semmi.
🔹 A kezdő kategóriában Halmi István fontos pontokat szerzett és csökkentette hátrányát.
🔹 Az 1-es kategóriában Fehér Áron ismét szinte maximális teljesítményt nyújtott.
🔹 A 2-es kategóriában Szabó Tamás egyértelmű üzenetet küldött a mezőnynek: szeretné megnyerni a 2026-os bajnokságot.
🔹 A 3-as kategóriában Alpár Ádám két dobogóval és egy negyedik hellyel jelezte, hogy továbbra is komoly tervei vannak a címvédést illetően.
A nap különdíja
🏆 A DRX Sport által felajánlott nagysebességű vezetéstechnikai tréninget ezen a versenynapon Sokoray Gergő nyerte!

Gratulálunk ehhez a fantasztikus eredményhez! 👏
Köszönet mindenkinek!
Köszönjük minden versenyzőnek, hogy ismét minket választottatok és velünk töltöttétek ezt a rendkívül forró, de annál élvezetesebb versenynapot!
Köszönjük a Palóc Ring teljes csapatának, hogy ebben a hőségben is egész nap helytálltak, és biztosították a versenyek lebonyolítását.
Köszönjük Halmi Motorsport Photo és Verebélyi Péter munkáját a rengeteg fotóért és videóért, amelyek segítségével újra átélhetjük ezeket a fantasztikus pillanatokat.
📅 Következő versenynap: 2026. július 18. (szombat)
A bajnokság második fele kezdődik, a pontok értéke egyre nő, a csaták egyre élesebbek lesznek!
Gyertek és versenyezzünk együtt Magyarország leghosszabb gokartpályáján! 🏁🔥🚦










2 Responses
Köszönjük szépen. Remélem a kövi futamon is ott leszek. Ezek az összefoglalók nagyon jók
Köszönjük szépen! Várunk a következő futamon!:)