2026 LZGP Gokart Bajnokság – 2. versenynap (03.28.)

Amikor mindenből jutott egy kicsi

A második versenynapon a sokak által kedvelt 2-es nyomvonalon folytatódtak a küzdelmek – nem véletlenül ez az egyik favorit a versenyzők körében. A tempós jobb után érkező gyors balos, amely a végén beszűkül… nos, itt tényleg nem elég csak tartani a kormányt, itt fogni is kell! 😄

Ez a nap azonban nemcsak a pálya miatt marad emlékezetes, hanem azért is, mert az időjárás minden arcát megmutatta, és olyan helyzeteket hozott, amelyek próbára tették a versenyzők tudását és hozzáállását is.

Napsütéstől a vizes aszfaltig

A nap eleje még ideális körülmények között zajlott:
a kezdő kategória és a szabadedzések száraz pályán, napsütésben teljesültek. Aztán jött a csavar. A versenyzői kategória időmérőjére megérkezett az eső. Bár nem tartott sokáig, pont elég volt ahhoz, hogy az időmérő és a sprint futamok már vizes pályán zajlottak.

A főfutam pedig igazi „félidős” körülményeket hozott:
👉 félig vizes, félig száraz pálya
👉 csak az ideális ív száradt fel
👉 minden más rész csúszós, kiszámíthatatlan maradt

Ilyen helyzetben minden döntés számít – különösen az előzési kísérletek.

A nap egyik legtanulságosabb esete – Zoli és Gabi csatája

A hármas kategória főfutam egyik legemlékezetesebb és egyben legtöbbet tanító pillanata Alpár Gabi és Támba Zoli párharca volt.

Gabi az élről vezette a mezőnyt, amikor egy előzési szituációban a „belső ív” – ami ilyenkor mindig hívogató – végül túl nagy kockázatnak bizonyult a félig vizes pályán. Egy apró hiba, egy minimális tapadásvesztés, és máris elúszott az első hely.

Ez az a helyzet, amit minden versenyző ismer:
👉 amikor mindent jól csinálsz
👉 vezeted a futamot
👉 majd egyetlen pillanat alatt változik meg minden

A motorsport ilyen. Néha kegyetlenül gyorsan dönt.

A történet viszont itt vált igazán különlegessé.

Az optimistán bevállalt előzési manőver után, Támba Zoli sportszerűen visszaadta a pozíciót Gabinak. Egy ilyen erős mezőnyben ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy mindketten a mezőny végéről folytathatták.

Ez nem csak egy gesztus volt – ez egy példamutató döntés, ami többet mond minden szabálynál.

Következő futamban visszavágó – ahogy azt kell

A történet azonban itt nem ért véget.

A fordított rajtrácsos futamon a szabályok szerint, Zoli és Gabi ismét egymás mögül rajtolhattak, az első két helyről.

És amit ezután láttunk… az maga volt a tankönyvi versenyzés.

👉 végig egymás „lökhárítóján” voltak
👉 egész futamon keresztül csatáztak
👉 támadás és védekezés váltotta egymást
👉 de mindezt teljesen tisztán, szabályosan, sportszerűen!

Ez az a szint, amit minden eligazításon kérünk, és amiért dolgozunk:
kemény, de fair versenyzés.

Aki megnézi Gabi belső kamerás felvételét, pontosan látni fogja, miről beszélünk.

És talán ez a legfontosabb üzenet, 2. versenynap tanulsága:
nem az számít, hogy történik-e egy vitás helyzet – mert az mindig lesz –,
hanem az, hogy utána hogyan reagálunk rá versenyzőként..!

Ebben a 10 percben Zoli és Gabi megmutatták, hogyan kell ezt csinálni.

Erős teljesítmények a mezőnyben

A nap során több kiemelkedő teljesítményt is láthattunk:

  • Az 1-es kategóriában Fehér Áron domináns formát mutatott
  • A 2-es kategóriában Szabó Tomi bizonyította, hogy számára szinte mindegy, milyen körülmények vannak – gyors volt szárazon és vizes pályán is
  • A kezdő kategóriában pedig Wang Eric nyerte meg mind a két futamot

A fődíj győztese

A versenynap fődíját végül Doór Martin nyerte meg, aki hármas kategóriában dobogós helyezést szerzett. Teljesítményével kiérdemelte a 3 órás Haladó Vezetéstechnikai Tréninget! Gratulálunk!

Gratuláció az indulóknak és dobogósoknak

Köszönjük minden versenyzőnek, hogy részese volt ennek az élményekkel teli versenynapnak!
Gratulálunk a dobogós helyezetteknek és minden indulónak a teljesítményéhez!

Köszönet a háttércsapatnak

Halmi Motorsport Photo-nak és Verebélyi Péternek a képekért és videókért.

a Palóc Ring csapatának az egész napos munkáért

Folytatás hamarosan

A szezon tovább pörög:
📅 3. versenynap – Április 25.

Várunk Magyarország leghosszabb gokart pályáján ahol folytatódnak a küzdelmek.

Ha az első két versenynapból indulunk ki…
👉 akkor ott sem lesz hiány izgalmakból. 😎🏁

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hírek és események

Egyelőre a végére értél
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.